Számomra a fotózás egy hirtelen előtörő, nagy szenvedély, amely azonnal magával ragadott. Fogalmam sincs, hogy honnan talált rám ez az érzés, de egyre inkább erősödött és a vágyat –eleinte fényképező hiányában–, szakkönyvekkel tudtam kordában tartani. Rengeteget olvastam a témában és az interneten fellelhető videókat nézegettem.
Mikor már úgy éreztem, hogy mindent elolvastam a technikai dolgokról és a fényről, bő egy éve beszereztem a gépet és elkezdődött az ész nélküli expogyűjtés. Hamar rájöttem, hogy ez a funkcióöröm nem elégít ki és a képekkel sem voltam megelégedve, el akartam kezdeni tudatosan fényképezni. Úgy érzem ekkor léptem meg az első lépcsőfokot. Elkezdetem gondolkodni azon, hogy mit fényképezzek és hogyan. Elsődleges viszonyítási alapul az interneten található fotós csoportok szolgáltak, amikről szintén kiderültek, hogy számomra nem megfelelőek, illetve csak nagyon korlátozottan.
Ezért is választottam az ABFÁ-t, egy olyan csoportot, ahol fejlődhetek és tanulhatok, ahol kibontakozhatok. Terveim között szerepel az analóg technika és a labormunka elsajátítása, emellett ha lesz lehetőségem az archaikusabb technikák elsajátítása. Fő célom, hogy fotósból fényképésszé váljak.
Köszönöm a befogadást!